Ha a munkatársaink és a helyi közösségeik gyarapodnak, mi is gyarapodunk. Ezért lehetőséget biztosítunk a kollégáink számára, hogy támogassák a számukra legfontosabb közösségeket és helyi szervezeteket.
Water2Life
A Water2Life a munkatársaink által kezdeményezett program, melynek célja, hogy a rászorulók tiszta vízhez jussanak. Együttműködünk civil szervezetekkel annak érdekében, hogy a speciális ismereteikkel kiegészítsük a vízkezelési megoldásokkal kapcsolatos szakértelmünket, és felhasználjuk azokat a projektjeink támogatására.
2010 és 2021 között segítségünkkel több mint 60 000 ember jutott jobb minőségű vízhez a Water2Life programon keresztül. 2030-ra szeretnénk ezzel a programmal 100 000 ember életminőségén javítani.
Három nap arra, hogy elősegítsük a változást a világban
A Grundfosnál szeretjük a helyi közösségünk támogatásának gondolatát és hiszünk abban, hogy ezt mindenki számára lehetővé kell tenni. Ezért minden Grundfos-alkalmazott évente három nap fizetett szabadságot kaphat önkéntes munkára.
A Grundfos mindig is nagy hangsúlyt fektetett a közösségi szerepvállalásra, és lehetővé kívánja tenni minden munkatársunk számára, hogy a helyi közösségben elősegítse a kívánt változásokat. Munkavállalóként megválaszthatja, hogy önkéntes munkájával mely területen szeretne segíteni: a vízzel, az éghajlattal és az emberekkel kapcsolatos segítőszándék egyaránt a szívügyünk.
Célunk, hogy a Grundfos teljes szervezetén belül 2025-re elérjük a 20%-os, 2030-ra pedig az 50%-os önkéntes részvételt.
Gyaloglás a vízért
Világszerte nők és gyermekek milliói gyalogolnak naponta több mint öt kilométert, hogy vizet gyűjtsenek a családjuk számára. Gyakran előfordul, hogy az összegyűjtött víz nem iható. A Walk for Water adománygyűjtő rendezvények összehozzák az embereket annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet a problémára, valamint elősegítsék a globális vízügyi válság megszüntetését és lehetővé tegyék, hogy a rászorulók tiszta és iható vízhez jussanak.
Brazíliában: a megosztás gondoskodás
2019-ben a Grundfos brazil kollégái 533 kg élelmiszert adományoztak a hajléktalanok étkeztetését biztosító Anjos da Sopa helyi jótékonysági szervezetnek. Az élelmiszert a vállalat különböző részlegein gyűjtötték össze. „A kezdeményezésünk hatása könnyen érthető, és akik részt vesznek benne a továbbiakban még nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a feladatnak és még több energiát fektetnek bele.” - mondta Tatiane Balbino, adminisztrációs asszisztens.
Elismerik, hogy az önkéntesség időbefektetést igényel, de egyetértenek abban, hogy a végeredmény miatt mindig megéri. „Nem számít, hogy milyen típusú projektben veszel részt. A lényeg, hogy cselekedj! Ez a Grundfos” - tette hozzá Tatiane.
Nem számít, hogy milyen típusú projektben veszel részt. A lényeg, hogy cselekedj! Ez a Grundfos.
A Bahamák újjáépítése
A katasztrofális károk tízezreket kényszerítettek menekülésre, miután az 5-ös kategóriájú Dorian hurrikán 2019. szeptember 1-jén partot ért a Bahamákon. A vihar leginkább az Abaco-szigeteket érintette. A szigetlánc vízellátását beszennyezte a sós víz.
MacKenzie Christie, a vízkezelési részleg kiemelt OEM vevőkért felelős rangidős igazgatója három hetet töltött a szabadságából azzal, hogy segítse az emberek tiszta ivóvízhez való jutását Marsh Harbourban, a Great Abaco szigeten található kisvárosban.
MacKenzie napi nyolc órát dolgozott vállvetve a helyi lakosokkal - sós vizet vezettek be a kikötőből. Fordított ozmózis (RO) rendszert használtak, amely ideális a víz tisztítására olyan területeken, ahol egyáltalán nem vagy csak kevés helyen található édesvízforrás. A projekt során napi 8 000 gallon tiszta ivóvizet állítottak elő egy olyan rendszerrel, amely teljes kapacitással 30 000 gallon tiszta ivóvizet képes előállítani.
Szerbiában a támogatás szívből jön
Szerbiai gyárunk munkatársai számtalan órát töltöttek a közösségükben élő fiatalok szolgálatában.
Több mint 100 kidobásra ítélt számítógépet újítottak fel, majd ezeket egy helyi iskolának adományozták nyomtatókkal, játékokkal és iskolai felszerelésekkel együtt. A kezdeményezés jó példa arra, hogy a szolgáltatási projekteknek nem kell költségesnek lenniük. Egy kis tisztítással vagy javítással a használt tárgyak gyakran újra életre kelthetők, és örömet szerezhetnek egy rászorulónak.