Mielőtt megtervezünk egy nyomásfokozó rendszert, érdemes figyelembe venni a különféle megközelítések előnyeit és hátrányait.

Ebben a feladatban összehasonlítjuk az egy nyomásfokozós rendszereket és a zónára osztott rendszereket.

Kezdjük az egy nyomásfokozós rendszerrel.

Egy nyomásfokozós rendszer biztosítja az egész épületben a nyomást, egyetlen előremenő csővezetéken keresztül.

Nincs szükség további nyomásfokozókra, sem a felső szintekensem az alagsorban, ez pedig a nyomásfokozós rendszert a legkisebb helyigényű megoldássá teszi.

Annak, hogy csak egy felszálló ág és egy nyomásfokozó van, az a hátránya, hogy nagyon nehéz a nyomásingadozás megakadályozása.

Még akkor is, ha nyomáscsökkentő szelepeket szerelünk a felszálló ágba, elkerülhetetlen lesz a nyomásingadozás.

Továbbá, a nyomáscsökkentő szelepek üzembehelyezése bonyolult, működtetésük pedig költséges.

Ráadásul sok energiát is pazarolnak.

Ahogy csökken a nyomás, már kezdünk is fizetni a nyomásfokozó működtetéséért.

Ezek a problémák azonban teljesen kiküszöbölhetők egy zónákra osztott rendszerrel.

A zónákra osztott rendszerben az ellátórendszer több zónára oszlik, és mindegyiknek saját nyomásfokozója van.

Vegyünk például egy 70 méter magas, 17 emeletes épületet.

Hogy megtudjuk, hány zónára kell felosztanunk az épületet, az első tennivalónk az épület terhelési profiljának meghatározása.

A terhelési profiltól függően, egy nyomásfokozó akár hat szintet is elláthat megfelelő nyomással, nyomáscsökkentő szelepek nélkül.

Ebben az esetben az épület teljes vízfogyasztása mondjuk, 100 köbméter/óra.

Így az optimális megoldás itt a három zónára osztás lesz.

Az egyes számú nyomásfokozó ellátja az épület 1- 6. szintjeit.

A kettes számú nyomásfokozó a 7-13. emeletet, a hármas számú nyomásfokozó pedig a 14-17. emeletet.

Az egyes zónák felső szintjein a minimális nyomás 1,5 és 2 bar között marad, míg a maximális nyomás a legalsó szinten egyik zónában sem haladja meg a 4-4,5 bar-t.

Ez azt jelenti, hogy a szolgáltatott víznyomás egy elfogadható sávon belül tartható.

A sáv szélessége rendszerenként más és más lesz.

Összességében azonban ez a megközelítés csökkenti az energiafogyasztást, és a működési költségeket.

És nem csak ezek a zónákra osztás előnyei.

Mivel minden nyomásfokozó az alagsorban van elhelyezve, nincs extra helyigény a felsőbb szinteken.

Nincs szükség nyomáscsökkentő szelepekre, amelyek megterhelik a kezdeti befektetést és növelik a működési költségeket, mivel a szelepek működtetése költséges.

Végezetül pedig, a rendszer kevésbé sebezhető, szivattyú meghibásodás esetén.

Befejezésül, hasonlítsuk össze a két rendszer életciklus költségeit.

Bár a zónákra osztott rendszer energiatakarékosabb, több felszálló csővezeték telepítését igényli az épületben.

Vajon ez gazdaságilag kevésbé vonzó megoldássá teszi?

A válasz nem.

Mind a kezdeti beruházási költségek mind az energiaköltségek valójában alacsonyabbak a zónákra osztott rendszerben, mint egy egyetlen nyomásfokozót használó rendszerben.

Ahogyan a diagram mutatja egy zónákra osztott rendszer életciklus-költségeit egy 20 éves időszak alatt, ez csaknem 65 000 euróval kevesebb, mint az egy nyomásfokozós rendszer esetében.

Tehát az a döntés, hogy zónák alapján tervezünk meg egy nyomásfokozó rendszert ahelyett, hogy egy nyomásfokozót használnánk, számos előnnyel jár.

Nem csak azért, mert a zónákra osztott rendszer biztosítja az állandó víznyomást, ingadozás nélkül, az épület magasságától függetlenül, hanem azért, mert ez vonzó megoldás az életciklus-költségek tekintetében is.